MOM Emlékalapítvány

Köszöntjük honlapunkon!

Alapítvány őrzi a híres gyár emlékét

A 120 évig működő Magyar Optikai Művek 1998-ban jogutód nélkül megszűnt, és bár néhány vidéki gyáregység továbbra is üzemel más, főként külföldi cégek tulajdonában, a nagy múltú vállalat fővárosi központjából semmi sem maradt. Pontosabban néhány egykori dolgozó önkéntes munkájának jóvoltából pár relikviát azért sikerült megőrizni a Csörsz utcai gyárból.
„Három-négy ember kezdte el összegyűjteni a még bontás előtt álló épület különleges díszeit, tárgyait. Ezek a »megszállottak« aztán baráti kört alakítottak, majd az emlékek ápolása céljából alapítványt hoztak létre a mátészalkai MOM Vízmérés-technikai Rt., valamint a dunaújvárosi MOMERT Zrt. közreműködésével” – mesélt a MOM Emlékalapítvány létrejöttéről Sörös Antal, a kuratórium elnöke.

Az alapítvány szervezésében állították fel a MOM Park kertjében a gyár egykori jelképét, az Íjazó-szobrot, valamint az Emlékfalat. A tagok kérésére a Nemzeti Örökség Intézete az idén felújította Süss Nándornak, a MOM alapítójának síremlékét a Farkasréti temetőben. Még 2008-ban – a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény segítségével – kiállítóhelyet hoztak létre a Maros utca 1.-ben, ahol régi finommechanikai és optikai termékeket, műszereket, valamint fényképeket és iratokat láthatnak az érdeklődők.

„Jövőre lesz száztíz éve annak, hogy a Süss Nándor-féle Precíziós Mechanikai Intézet – amely 1939-ben vette fel a Magyar Optikai Művek nevet – az Alkotás utca 9. alól a Csörsz utca 39. alatti, elrendezésében Süss Nándor által tervezett új épületbe költözött” – mondta Sörös Antal. A kuratórium elnöke kiemelte, hogy a jubileum alkalmából könyvet jelentetnének meg a gyár múltjáról. Ennek megvalósításához anyagi támogatókat keresnek.
Az alapítvány nemcsak a tárgyi emlékek őrzését, hanem az egykori kiváló munkahelyi közösség aktív tagjainak egyben tartását is fontos feladatának tekinti. Minden évben nosztalgiaestet szervez a gyár egykori kultúrházában, a mai MOM Kulturális Központban. Az idei találkozót szeptember 20-án 16 órától tartják meg, és családtagjaikkal együtt várnak mindenkit, aki valaha a Magyar Optikai Művekben dolgozott.

Eredeti cikk: link


Elkészült a MOM Emlékkötet

Az Emlékalapítvány gondozásában elkészült és 2015. decemberében kiadott MOM Emlékkötet, a volt Csörsz utcai anyavállalat illetve a MOM hagyományait őrző, vállalatok, intézmények, szolgáltató egységek, civil szervezetek dolgozói részére készített kiadvány, amely kereskedelmi forgalomba nem került!

Az Emlékkötet elektronikus változata, a szövegre kattintva érhető el.

Az ünnepélyes könyvbemutatóról készült videó, (amely a prezentációkról, és beszédekről a teljesség igény nélkül, átfogó képet igyekszik adni az eseményről), itt megtekinthető.

Az eseményről készült híradások elérhetők:
a Hegyvidék TV Híradója,
a Hegyvidékújság cikke.


2015-ös év eseményei

Ünnepélyes könyvbemutató és -átadó 2015. december 12-én a MOM Kulturális Központban (2015)

2015. évi „NOSZTALGIA EST” rendezvényünket szeptember 12-én (szombaton) 16 órától 22 óráig, a MOM Kulturális Központban tartjuk, melyre ezúton is szeretettel meghívunk. MEGHÍVÓ LETÖLTÉSE

2014. évi gazdasági gazdasági tevékenység

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete – 2014


2014-es év eseményei

2014. évi „NOSZTALGIA EST” rendezvényünket szeptember 20-án (szombaton) 16 órától 22 óráig, a MOM Kulturális Központban tartjuk, melyre ezúton is szeretettel meghívunk. MEGHÍVÓ LETÖLTÉSE

Az Alapítvány eddig megvalósult célkitűzései:

Süss Nándor síremlékének védetté nyilvánítása és gondozása: az alapítvány 2013. őszi kezdeményezésére a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal a síremléket 2014 márciusában felújítatta.

MOM Emlékfal a MOM Parkban: az Emlékfal felújítása 2009. március 16.-ára készült el.

MOM Emlékszobor a MOM Parkban (Íjazó szobor): az Emlékszobor felállítása 2009. október 28-án, ünnepélyes felavatása 2009. november 27-én történt. Az Íjazó szobor megvilágítása 2012. augusztus 8-ára készült el.

MOM Emlékszoba: a XII. kerületi Önkormányzat Helytörténeti Gyűjteményének XII. Maros u. 1. sz. alatti helyiségében az Emlékalapítvány lehetőséget kapott arra, hogy az alapítványhoz került régi műszereket, relikviákat, régi iratokat és fényképeket tárolja, és azokat kiállítsa, valamint ezeket az anyagokat feldolgozza. Az Emlékszoba a 06 30 908 8375 vagy a 06 70 212 3930 telefonszámon történő előzetes időpont-egyeztetéssel látogatható.

Az alapítvány köszönettel megőriz minden MOM relikviát és terméket.

Az Alapítvány további tervei:

A MOM hiteles történetének megíratása a Magyar Országos Levéltárban, a Hadtörténeti Levéltárban és az Országos Széchényi Könyvtárban fellelhető dokumentumok valamint az emlékszobában levő anyagok alapján.

A Magyar Országos Levéltárban lévő MOM-os filmek állapotfelmérése és a kiválasztott filmek digitalizáltatása, esetleges restauráltatása

A MOM Emlékszobában lévő évkönyvek ( pl. „100 éves a MOM”) digitalizálása.

2013. évi gazdasági tevékenység

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete – 2013


Helyreállították Süss Nándor sírját a Farkasréti temetőben

A Farkasréti temetőben nyugszik Süss Nándor Európa-szerte ismert mérnök, a Magyar Optikai Művek (MOM) megalapítója. Síremléke az utóbbi időben elhanyagolt állapotba került, annak ellenére, hogy védett. A MOM Emlékalapítvány közbenjárásának köszönhetően a Nemzeti Örökség Intézete nemrég teljes körűen helyreállíttatta a sírt, így az újból méltó színhelye lehet a megemlékezésnek, amit minden évben szeptember 25-én, Süss Nándor születésének évfordulóján tart ott az alapítvány.

Forrás: https://hegyvidekujsag.hu/archivum-2014-majus-6/helyreallitottak-mom