Nosztalgiaest 2019

Nosztalgiaest 2019

A 2019. szeptember 21-én ismét megrendezésre került az immár hagyományos nosztalgiaest. A résztvevők családias hangulatú baráti összejövetelen találkozhattak ismét, hogy ezzel is fenntartsák és őrizzék meglévő munkatársi és baráti kapcsolataikat, nosztalgiázva emlékezzenek a múltra. A Magyar Optikai Művek Emlékalapítvány ebben az évben is az együttlét lehetőségének biztosítása mellett apró figyelmességgel készül a rendezvényre. A résztvevők átvehették a Magyar Optikai Művek Emlékalapítvány kiadásában megjelent, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és Budapest Főváros XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat által támogatott Eötvös Loránd és a vállalat kapcsolatát bemutató kötetet. A MOM Kulturális Központ kupolatermében tartott összejövetelt megelőzően a résztvevők a Süss Nándor sétányon, a MOM Emlékfal melletti ház falán lévő emléktáblát koszorúzták meg. A Magyar Optikai Művek Emlékalapítvány nevében Imre László és Szántó Tamás, az önkormányzat nevében Gonda Attila, az Eötvös Loránd-emlékév szervezését felvállaló EÖTVÖS100 Koordinációs Testület képviseletében pedig Szarka László helyezett el koszorút és méltatta Eötvös Loránd és a vállalat együttműködésének jelentőségét.